
Hogyan is állunk az újévi fogadalmakkal?
Sokan állunk neki az új évnek azzal, hogy jó szokásokat fogunk kialakítani, rossza szokásainkat el fogjuk hagyni. Azonban ahogy múlnak a hetek egyre kevésbé vagyunk lelkesek és már nem is szeretünk ezekre a fogalmainkra gondolni.
Most február közepén járunk, mostanra fogyott el nagyon sokakból a lendület, különböző statisztikák is ezt támasszák alá.
De mi lehet ennek az oka?
- Talán az, hogy túl nagy volt.
- Talán az, hogy túl gyorsan akartad.
- Talán az, hogy nem volt reális.
- Talán az, hogy nem is Te akartad igazából.
Szokásokra úgy kell tekinteni, mint célokra, ugyan úgy meg kell tervezni, részekre kell bontani, fontos reális legyen.
Ami talán ennél is fontosabb, hogy amit változtatni szeretnél az ténylegesen TE akard.
Most gondolhatod, hogy ha én fogadtam meg akkor ki akarhatja, ha nem Én. A helyzet nem ennyire egyértelmű, mert sokszor azért akarunk valamin változtatni, azért akarunk egy új szokást felvenni, mert a környezetünk ezt várja el. Mi is egyetértünk ezzel, de a legfőbb miérted nem az, hogy TE azt magadért szeretnéd.
Elmesélek egy történetet.
Volt egy nagyon túlsúlyos fiatal ember, tudta, hogy kövér, tudta, hogy a családja már aggódik érte, sokszor tapasztalta azt, hogy már nem tud úgy élni, mint korábban a túlsúlya miatt. Tett egy ígéretet, hogy akkor most változtat, nem fog annyit enni, rendszeresen fog mozogni. El is kezdte, csinálta is 1-2 hónapig, voltak eredménye is, környezete nagyon örült a sikereinek. Azonban ahogy múlt az idő szépen lassan visszatért a régi ételeihez, a régi mennyiségekhez. Gondolhatod, hogy újra hízni kezdett! Pár év múlva kórházba került, a panaszait részben a túlsúlya és az egészségtelen életmódja eredményezte. A kórházban tudta meg, hogy van egy nagyon elhízott beteg is ott, akin életmentő műtétet kellene elvégezni, de sajnos a súlya miatt ez nem lehetséges. A fiatal ember meglátogatta ez a férfit, a látványa elborzasztotta, és ahogy beszélgettek rájött, hogy milyen sok hasonlóság van közöttük, a férfi annyi idősen, mit amennyi ő most, éppen ilyen súlyú volt. A fiatal ember ekkor jött rá, hogy ő élni szeretne, ő nem akar ilyen beteg lenni, ő szeretne családot és mind ezt nem azért, mert mások ezt mondják, hanem mert Ő szeretné ezt. Nem azért, mert bizonyítani akarja, hogy le tud ő fogyni, hanem maga miatt, azért, mert Ő akar egészséges lenni. Miután kikerült a kórházból újra elkezdte az életmód váltást, de most már csak arra gondolt, hogy hogyan fogja érezni magát majd vékonyan. Pár hónap múlva már nagyon látványos volt az eredmény és most évek múlva sem esett vissza. Új ismerősei ma már el sem hiszik, hogy ő nem volt mindig egészséges, sportos alkat. Ő azonban még gondol azokra az időkre, gondol arra a férfira, aki segített neki megértenie, hogy ezt magáért tette.
A történetből láthatod,
hogy sokszor a valódi miért? dönti el, hogy egy-egy új évi fogadalmunk sikeres lesz e.
Javaslom gondold át azokat a változtatási terveidet, amik nem sikerültek, vizsgáld meg, hogy azt valójában miért is akartad. Ezt a visszagondolást tekintsd "bölcsülésnek", ne kritizáld magad, ne hibáztasd magad, elég annyi, hogy már tudod, hogy fontos, hogy tudd a miértedet, és azt is, hogy a mérted a Tied legyen.
Az sikerül, amit TE akarsz magada miatt!
És nem feledd még sok idő van az évből és még nem kell feladnod, elég az is, ha egy kicsit áttervezed és sikerülni fog.
Minden jót!
Szeretettel: dr. Nagy Kata
Szokásainkhoz kapcsolódóan van egy remek programunk, ami segítségít abban, hogy a jövőben az új szokások kialakítása során nem legyenk kudarc élményeit. Sőt megtanulhatod, hogy hogyan legyenek a szokásaid a legjobb segítőid.
Nézd meg a program részleteit: