„Maradj otthon” és a szervezettség

2020.03.27

Egyre többen vagyunk otthon.

A különböző intézkedések miatt függetlenül attól, hogy otthon vagyunk vagy ha kint is vagyunk nem mindent csinálhatunk akkor, amikor az szeretnénk. Erre reagálhatunk úgy is, hogy korlátozva vagyunk, de úgy is, hogy ez a védelmünket szolgálja. Ezek külső körülmények, amiket tetszik/nem tetszik tudomásul kell vennünk, nem tehetünk úgy, hogy nincsenek. Az, ha úgy döntünk, hogy nem tarjuk be, akkor is tisztában vagyunk vele, hogy vannak és ekkor vállalnunk kell a felelősséget.

A jelen helyzetben sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy mindig is voltak külső körülmények, keretek, amikre nem volt ráhatásunk. Ilyenkor azt tehetjük, hogy azzal foglalkozunk amire van ráhatásunk.

Jelen helyzetben is vannak olyan területek, amikre igen is van ráhatásunk. Amire leginkább hatásunk van az saját szemléletünk, gondolkodásunk.

Most első sorban arra gondolok, hogy saját életünk részleteit a külső körülmények ellenére mi határozhatjuk meg, mi szervezhetjük. Azonban most még nagyobb jelentősége van annak, hogy szervezett legyen az életünk, egyrészt a külső körülmények és intézkedések így élhetők meg, más részt ezzel meg van az az érzetünk, hogy van beleszólásunk a saját életünkbe.

Szervezettség, napirend, ütemezés (mit mikor) remek keretet ad napjainknak, ez a ritmus kell a lelkünknek is, ezzel meg tudjuk gátolni, hogy "szét csússzunk".

Miért is fontos, hogy ne "csússzunk szét"? 
Hát azért, mert így tudjuk a bennünk bujkáló félelmet kezelni és így nem lesz belőle pánik.

Szervezettség azért is fontos, mert ezt lecsendesült, higgadt, racionális állapotunkban tudjuk megtenni, és ennek az állapotnak meg van az a jó tulajdonsága, hogy tartósan meg tud maradni. Valamint, ha megszervezzük életünket, napirendet alakítunk ki és erre visszatekintünk és megtudjuk állapítani, hogy "de jó! ezt is/azt is megcsináltam," sikerélményt ad. Ez a visszajelzés saját magunknak rengeteg pozitív energiát tud adni, és az ez energia segít, hogy a következő napokat is "kisimultan" pozitív szemlélettel éljük meg.

Mindenkit arra biztatnák, hogy gondolja át a hetét, napjait és találja ki mit mikor csinál. Nagyon fontos, hogy ezt valamilyen módon rögzítsük is, ennek a jelentősége most azért is nagyon fontos, mert a rá-rá tekintéssel tudjuk megadni magunknak a siker élményt, a pozitív visszajelzést.

A napirend összeállításhoz záró gondolatként adnék egy kis tippet:

Minden napra legyen valami olyan is beütemezve, amit "tuti" meg fogsz csinálni, ez lehet valami apróbb dolog, ami már szokásod is. Ezzel bebiztosítasz magadnak egy picinke sikerélményt. Ez nem önbecsapás, hanem önmagunknak egy kis ajándék!

Vigyázzatok magatokra és másokra is!

Szeretettel dr. Nagy Kata

Ha szeretnél még ilyesmi önmotiváló gondolatokat hallani akkor csatlakozz a Facebook-on a "csak lazán, könnyedén Clubhoz", ahol videókat is megnézhetsz ilyesmi tartalommal.

Clubhoz itt tudsz csatlakozni: 

https://www.facebook.com/groups/bsgcoaching/?ref=group_header