Coco Chanel neve nemcsak
a divat rajongók számára ismert, fantasztikus hölgy volt. Élet pályája sok
kanyarral volt tűzdelve, gondolatai, álmai rendhagyók voltak. Ha életrajzát
megnézzük első gondolatunk az lehet, hogy ő egy lázadó volt, múltján akart
túllépni. De én ezt nem így gondolom!
Életfelfogása a mai XXI. századi
hölgyek számára is példa értékű! Ha lett volna coacha akkor az sokszor ugrált
volna örömében, hogy szemlélte megtestesítette a pozitív pszichológia alap gondolatait,
mindig voltak céljai, aminek megvalósításában épített a múlt építő köveire. Úgy
próbált nő maradni, hogy közben a férfias üzleti világban is helyt akart állni,
nem csak nőiességére épített, hanem az eszére, a női megérzésekre, amit
nevezhetünk taktikának is. Ruháival, kiegészítőivel a hölgyek számára
biztosított az eleganciát, praktikusságot, de a nőiességet is, így elérte, hogy
a nők ne csak csini "bio díszletek" legyenek az urak mellett. Nagy céljait
szemelőt tartva, mindig figyelt a lehetőségekre és megragadta azokat. Nyitott
volt az újdonságokra, egész életében fejlődött.
Ma is hölgyek is ezt
szeretnék:
- érvényesülni,
- sikeresnek lenni,
- ha az elvárásoknak nem
akarnak megfelelni, akkor bátran szembe helyezkedni azzal,
- anyagi függetlenséget,
- álmaikat megvalósítani,
- nőnek lenni,
- nőiességet is vállalni
mind ezek mellett.
Most egy két érdekességet
osztanék meg COCO életéből coach szemmel:
Zárdában töltött évek nem voltak életének legpozitívabb szakasza, de az
ott tapasztaltakat -"múltból csak azt és úgy használjuk fel ahogy építeni
tudunk rá a jövőben" pozitív szemlélet egyik alapvetése- forradalmi stílusát
inspirálták. A semleges színek, a keményített gallérok és az egyenes
vonaltervezés mind-mind az árvaház építészeti stílusát és az ott dolgozó
nővérek egyenruháját idézik. A Chanel divatház logója a ciszterci
rózsaablakokon összefonódó "C" betűkből merített ihlet eredménye.
Eredeti neve Gabriella volt nevét akkor változtatta meg amikor kereste
önmagát, az önismeret útjára lépet. Önismeret pszichológiában
is gyakran használt módja, hogy különböző szerepekbe képzeljük magunkat,
akkoriban nem voltak drámaszínházi csoportok ezért erre módot a színjátszás
adott. Coco is így tett és a legnagyobb sikert aratott színpadi száma a "Qui
qu'a vu Coco dans Trocadéro?"után mindenki "Cocó"nak hívta. Ez megadta
neki, azt a felismerést, hogy igen is megvalósíthatja álmait, meglelte annak a
nőnek az alapjait, aki akart lenni, de úgy érezte, hogy az új nő számára a Gabriella
név korlátozza.
Coco Chanel a 20-as években találkozott Ernest Beaux-val,
a híres parfümkészítővel Coco kifejezetten különleges illatra vágyott, egy
olyan összetételt szeretett volna, ami mesterséges, mint a felső szabászati
ruhastílus "egy női parfüm, aminek nő illata van". Ebben az
időszakban ez azért volt különleges, mert eddig minden illatszer alapanyagául
virágok szolgáltak, s így természetesnek minősültek. A fiatal vegyész, már évek óta tanulmányozta az aldehideket. Ezek olyan szintetikus anyagok, amelyek a desztillálási folyamat során egyre erősödő természetes
virágillatot fejlesztenek. A parfüm üvegét orosz származású lovagja ihlette,
ami a cári testőrség akkori votkásüvegével volt azonos. Ezek jól szemléltetik
nyitottságát az újdonságok iránt és a jó ötlet ott hever körülöttünk csak észre
kell vennünk.
Ezzel az írássál biztatnálak, hogy merd megismerni magad, merd
felvállalni magad és mert álmaidat megvalósítani. Az, hogy most éppen hol tart
az életed az ne befolyásoljon abban, hogy hosszú távon hová szeretnél eljutni!
Légy nyitott és pozitív csak lazán könnyedén!
Minden jót Neked!
Szeretettel: Kata
(Ha tetszett az írásom,
akkor iratkoz fel a hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj az új cikkekről)