Színház a nappaliban
Lehet, hogy már unalmas, de tényleg a hozzáálláson és szemléletmódon múlik, hogy hogyan is érezzük magunkat.
Jelen helyzetben nem tudunk színházba menni, ennek áthidalására elindult több platformon színházi előadások közvetítése. Magamrészéről ennek nagyon örültem, mert nagyon szerettem színházba járni, bérletem is rendszeresen volt. Azonban többen úgy vélekedtek, hogy ez nem is igazi színházi élmény, csak pótszer, technikai megoldás nem jó, csak akkor élvezhető, ha ilyen/olyan TV-re ki tudod kötni, és jó pár ehhez hasonló negatív megjegyzés. Azok, akik ilyen véleményen voltak azt is ecsetelgették, hogy ez a bezártság, korlátozások mennyire ingerszegénnyé teszik az életet.
Mi ezzel nem törődtünk, vettünk jegyet és nagyon vártuk a közvetítést. Gondolatban úgy állítottuk be magunkat, hogy ez színház lesz, ezért ugyan úgy készülődtünk, mint ha tényleg elmennénk otthonról. Alkalmi/csini ruha, smink, bizsu, cipő, ing, nyakkendő, borotválkozás. Kicsit vicces is volt, mert legtöbbször egy kis kapkodásba torkollottak a készülődéseink és most is így volt. De ennek most örültem, mert még inkább színházas élményt adott. Helyünk jobb volt, mint szokott, mert kényelmes páholyszerű (mivel a kanapé volt), meg volt még az a plusz is, hogy senki nem ült előttünk. Maga az előadás még jobb is volt, mert több kameraállásból láthattunk, e valós színházban nincs meg. Élveztük, jó kikapcsolódás volt és az még inkább, hogy milyen gyorsan haza is értünk.
Ezt most azért osztottam meg veled, hogy érzékeld a hozzá állás és a szemléletmódon mennyi minden múlik. Akik kritizálták az online színházazást csak a negatívumokat keresték, a kifogásokat és mind ezt csak szavakkal, gondolatokkal, érdemben nem tettek semmit. Mi ellenben nyitottak voltunk, a korábbi színházas élményekhez kapcsolódó apróságokat használtuk. Igen ez a leglényegesebb különbség mi cselekedtünk, csináltunk valamit, készülődés, technikai előkészületek. A végeredmény pedig egy remek új élmény, nem a régi pótszere, hanem egy új. Online színház, amit többnézőpontból láthatsz, teli sok apró pozitív elemmel, amit csak észre kell venned.
Ez a példa is szemlélteti azt, hogy a problémákat nem megoldani kell, hanem a megoldást kell keresni! Megoldás kereséssel mindig előbbre nézünk és nyitottabbak vagyunk, nem ragadunk bele a szűken vett problémába, azt nézzük, hogy hogyan mehetnénk tovább, ezzel a szemlélet móddal észre lehet venni az apróságokat is, rájöhetünk, hogy mi az, amit a korábbi tapasztalatok alapján felhasználhatunk.
Végül is ez is "csak" nézőpont váltás, váltogatás, olyan, mint az online színház.
Minden jót!
Szeretettel: dr. Nagy Kata
Ha szeretnél Te is megoldás keresővé vállni akkor ajánlom Neked ezt a programot: Kiút a problémák útvesztőjéből