Tökéletesség csapdája

2021.04.20

Szinte természetesnek vesszük, hogy mindig a legjobbra törekszünk, mindig minden igyekszünk a legjobb tudásunk szerint megcsinálni. Ez a törekvés átjárja a teljes életünket, még a legegyszerűbb dolgoknál is ez van bennünk, sokszor már nem is tudatosan. Gyakran csak akkor tudatosul bennünk, hogy a tökéletességet hajszoljuk, amikor valamivel elégedetlenek vagyunk.

Önmagában az a törekvés, hogy szeretnénk mindent jól csinálni nem rossz, sőt lehet a motivációnk is.

DE...

Ahhoz, hogy a tökéletességre törekvés pozitív legyen, a belső hajtóerőnket adja, tisztában kell lennünk sok mindennel.

Mire is gondolok?

  • mik is a képességeink,
  • a számunkra megfelelő és a mások számára megfelelő között mekkora a különbség,
  • reális-e az elképzelésünk (pl. idő, minőség szempontjából).

Egy egyszerű esetet mesélek el, ami engem is szembesített azzal, hogy a tökéletességre törekvésem eleve hibás volt, mert az előzőekben leírtakat nem gondoltam át, nem tudatosítottam magamban.

Egy ünnepi készülődés során elhatároztam, hogy oroszkrém tortát fogok sütni, lelkiszemeim előtt már láttam a művemet. Szépen felkészültem, megterveztem a lépéseket, nézegettem recepteket, videókat. Hozzá is láttam, de mivel még sosem készítettem ilyen süteményt, hova tovább nem is gyakran sütök, nem úgy haladtam ahogy gondoltam, egyszerűen nem volt tapasztalatom. Már a tészta készítésekor kezdtem befeszülni, aminek eredményeként a piskótám nem lett olyan, mint a képeken. Krémnél sem szedtem össze túl sok sikerélményt, közben tudatosult bennem, hogy az időt is elszámítottam, mert már az életekkel kellen foglalkoznom, hogy elkészüljek vacsorára és én még mindig a tortával foglalkozom. Végül is elkészültem, de nagyon távol állt a művem egy cukrászdaihoz képest, alacsonyabb volt, nem volt olyan szép a díszítése sem, és az egész vacsora tolódott. Amikor végül az asztalra tettem nagy meglepetést és örömet váltottam ki, mert a család nagyon örül, hogy egyáltanán van süti, és hogy én készítettem, ők csodásnak találták és meg is jegyezték, hogy ez fincsibb is, mint a cukrászdai (egy hozzá valót kicseréltem, mivel tudtam, hogy azt nem mindenki szereti).

Ebben a történetben nem vettem számításba, hogy nem vagyok gyakorlott (szinte sose sütök), olyan célt tűztem ki, ami nem volt reális (cukrász színvonal), a betervezett idő nem volt elég. Nem voltam tisztában azzal, hogy a család sokkal reálisabban látja, hogy milyen egy házi torta és milyen egy cukrászdai.

Mivel ezeket én nem gondoltam át közben nagyon pocsékul éreztem magam, lehetetlent akartam, de frusztráltam magam, a tökéletesség hajszolásában. Önbizalmam rettentően lecsökkent, tehetségtelennek, bénának éreztem magam.

Legközelebb nem voltam hajlandó semmit sem sütni, sőt nem voltam hajlandó a süti kérdéssel foglalkozni, még vásárlás szinten sem. Az eredmény ismét önvád lett, hogy milyen vagyok, hogy még sütiről sem tudok gondoskodni.

Mára már tudatosabb vagyok, megtanultam reálisan látni magamat, a képességeimet és azt is, hogy mi a jó szint. Újra próbálkozom a sütéssel, a torta készítéssel, de most már nem az célom, hogy cukrász csoda legyen, sőt tisztában vagyok azzal, hogy ha nincs elegendő időm akkor vehetek kész piskótát is. És ami a legfontosabb, ha elkészülök jónak találom a művemet, ha nem is olyan, mint a reálisabban elképzelt képem, már meglátom, hogy mit kell gyakorolnom, mit kell másként csinálnom.

Változatlanul az álom célom a tökéletesség, de megvalósult eredménynek tekintem már a jót is.

Ehhez fejben kellett át kattintanom magam, meg kellett találnom a tökéletes és a semmi közötti skálán a jót. Az átkattintáshoz segített az, hogy reálisan szembe néztem magammal, nem hasonlítgatom magamat másokhoz, és bármilyen eredmény is lett abban megkerestem a jót és kritika, önvád helyett fejlődni valókat fogalmaztam meg.

Ez a módszer bármilyen tevékenységünknél alkalmazható, a tökéletesség helyett a legjobb képességeink szintjére törekedjünk.

Igy tudunk kikerülni a tökéletesség csapdájából és válhat a tökéletességre törekvésünk a motivációnkká.

Motiváción kezelése, megtalálása nem tűnik egyszerűnek, de ebben tudok Neked segíteni. Kidolgoztam egy programot amivel könnyedén tudod magadat nap, mint nap motiváltá tenni.

A program részleteit itt tudod megnézni:


A blogunk legfrissebb bejegyzései

Olvasd el a heti újdonságokat

Elkezdődött az iskola, és gyerekeinktől azt várjuk el, hogy tanuljanak és elérjék céljaikat. De mit teszünk saját céljainkkal, amiket év elején kitűztünk? Sokszor hajlamosak vagyunk halogatni, keresni mentségeket, de itt az ideje megváltoztatni.