Újra kezdés és tervezés
Az elmúlt időszakban sok minden volt más, most, hogy sok korlátozó intézkedés megszűnt elkezdhetünk újra élni.
Legalábbis sok helyen ezt hallani.
De hiszen eddig is éltünk!
Más volt, mint korábban, de éltünk, sok szokásunk megváltozott, sok mindent nem csináltunk úgy, mint korábban, de azért csináltunk valamit, éltünk, léteztünk!
Saját véleményem szerint most nem újra kezdünk, hanem elkezdünk valami mást, másként élni, mint egy fél éve, másként, mint két hete.
Ha egy kicsit a szavak mögé nézünk akkor Te is megértheted miért is gondolom így.
Definíciók szerint (forrás: Wiki szótár):
Változtatás: Az a folyamat, amikor valami változik.
Újra kezdés: egy cselekvés első mozzanatának megtétele; egy folyamat első lépésének elvégzése a rendszeres, tervszerű folytatás érdekében. Egy szokásos, illetve előbb végzett cselekvés tovább végzése kisebb szünet után.
Érzékeled a különbséget, ugye?
Az egyiknél valamit, amit már csináltál, tettél most ismét meg teszed, lehet, hogy picit másként, de túl sok újdonság nincs benne.
A másiknál valamit mást csinálsz, valami teljesen újat kezdsz el, ebben szinte csak új dolgok vannak.
Ha Te úgy gondolod, hogy újra kezdesz élni, biztosan minden olyan lesz, mint volt? Ugyanazokat dolgokat fogod tenni? Te is ugyan olyan vagy?
Erre mondhatod azt, hogy csak a körülmények miatt van egy-két dologban változás, elfogadom a válaszodat, de ha belegondolsz Te is más lettél. Meg teheted, hogy nem értesz egyet velem, de ha újra kezdésbe lovalod bele magad eleve készülj fel jó pár keserű pillanatra amikor azon fogsz keseregni, hogy ez, meg az már nem úgy van, mint rég.
Ellenben, ha gondolatban arra állítod magadat, hogy most változás van, új élet kezdődik (nem újra kezdés!), nyitott leszel, merítesz a múltból, de nem azt hajszolod, hogy a múlt újra legyen. Ehhez kell egy kis erő, és megmondom nem is könnyű.
Miért is?
- Mert az ismeretlen, a változás mindig izgalommal teli.
- Mert szembe kell nézni magunkkal, hogy mi volt és mit is szeretnénk.
- Mert terveznünk kell.
- Mert új célokat kell találnunk, illetve a korábbiakat módisítani kell.
- Megszokott rutinok, szokások helyett újakat kell kialakítani.
- Mert mind ezt TUDATOSA és KÖVETKEZETESEN kell tennünk.
Hogy megéri-e?
Igen, mert előre nézel, haladsz, alkotóan cselekszel, ez azért is fontos, mert nem süppedsz bele a körülmények okolásába, helyette elkezdet irányítani és élni az az életet, amit éppen most akarsz.
A miért válaszok közül kiemelném a tervezés fontosságát. Mindig is fontos lenne terveznünk, de a jelen helyzetben ez hatványozottan igaz. Bizonytalan időkben, helyzetekben még fontosabb, mert ezzel tudsz saját magadnak megtalálni a lehetőségeket.
Tervezésnél mindig értékelni kell az elmúlt időszakot, a jót és a rosszat is, meg kell néznünk, hogy mit is szeretnénk és össze kell szednünk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Tervezés során nem jó, ha kritizáljunk magunkat, objektíven kell mindent számba venni.
Tudom sokszor a rosszat, az akadályokat, a kifogásokat könnyebb összeszedni, ez ön magában nem is baj, de minden ilyet gondold át úgy is, hogy az pozitív vetületű legyen. Ez csak egy kis elmejáték, de ahhoz éppen elegendő, hogy megleld a pozitív dolgokat, megoldásokat, lehetőségeket. Ne sajnáld erre az időt! Hosszabb távon ez sokkal hasznosabb időtöltés, mint azon keseregni, hogy mi nincs úgy, mint régen.
Minden jót kívánok Neked!
Szeretettel: dr. Nagy Kata
Ha szeretnéd tényleg tervezni az életedet és tudatosan élni azt találkozzunk egy tanácsadáson. Tanácsadásra itt tudsz jelentkezni: